2014. okt.
26
26
Kategória: Rejtélyek, titokzatos jelenségek, leletek - Közzétette: Erno
szerző:Baba
A Skyros sziget múzeumának archívumában találtak rá a közel 3000 éves mumifikálódott tetemre.
A különös élőlény korát a szénizotópos kor meghatározásával derítették ki.

Érdekes tény, hogy Platón Görög filozófus az Atlantiszról szóló írásában, az egykori fejlett civilizáció lényeit kígyószerűnek írta le. A történet szerint egy akkori Egyiptomi pap vetődött Atlantisz szigetére ahol a civilizációjuk utolsó megmaradt tagja, a képen ábrázolt kígyószerű lényhez hasonlít. Az elbeszélés szerint, az Atlantiszi “emberek” mind hasonlóan néztek ki, azonban egy özönvíz során elpusztult a városuk. Sok történész kétségbe vonja Atlantisz történetének a hitelességét, azonban eme rejtélyes lelet (ami egyébként egy névtelen dobozban hánykolódott a Görög múzeumban) megváltoztathatja eme nézeteket.
Az ősi idegenek elmélet hívői lecsaptak a témára, és már különböző összeesküvés elméleteket gyártottak, mely szerint ezek a kígyószerű lények valójában egy távoli bolygóról származnak.
A tetem DNS-ének vizsgálata során bebizonyosodott, hogy nem tartalmaz emberi géneket nyomokban sem
forrás:sose feledd.hu