2014. okt.
02
  Parányi lények mozgatják az óceánokat
Kategória: Környezetvédelem - Közzétette: crafty
szerző: Szilágyi Szabolcs

Még ha nem is ismerős a sórák, biztosan látott már olyan akváriumot, ami látszólag önfenntartó: napfény hatására algásodni kezd, amit parányi rákocskák lakmároznak. Kicsiny méretű, de nagyhatalmú rákok, bárki vehet belőlük, igénytelenek és akár akváriumi körülmények között is elvannak.

Nos, ezeket a picinyke ízeltlábúakat hívják sóráknak. Méretükkel ellentétben komoly hatással vannak az óceánok áramlására, és így a földi klímára is. Egy nemrég elvégzett kutatás ugyanis rávilágított, hogy más, apró lényekkel együtt ezek a parányok képesek befolyásolni az általuk belakott vizek áramlásait.

Nagy csoportokban utaznak, útjuk irányát a Nap határozza meg. Éjszaka feljönnek a vízfelszín közelébe, nappal viszont mélyebb régiókban úsznak. Ennek ismeretében a CalTech kutatói lézerfénnyel képessé váltak befolyásolni a sórákok mozgását egy víztartályban, ráadásul a folyamatot nagysebességű kamerákkal rögzítették is. Nézzék csak!

A vizsgálatok feltárták, hogy noha egy-egy lényecske csak parányi áramlást okoz a körülötte levő vízben, együttesen nagyobb erejű áramlást idéznek elő az egyes sórákok keltette apró vízmozgások összességénél. Ha globális méretekben gondolkodunk, akkor az óriási sórák-rajok képesek befolyásolni az óceánok áramlásait.



Sőt, más, hasonló méretű fajok hasonló mozgását is hozzáadva ehhez, akár több milliárd wattal is hozzájárulhatnak a földi vizek mozgásához. Vagyis még a legkisebb organizmus is hatással van a tengeri sóeloszlásra, a tápanyagok és a hőmérséklet óceánbeli egyensúlyára, így akár bolygónk klímáját is befolyásolhatja a parányi sórák.

forrás:/ma.hu/
Hírkategóriák